törzsiSzelence interjúja Az év utolsó interjúját Gyöngyivel olvashatjátok, aki orientális hastáncos. Elsőként készült riport nem törzsi hastáncossal és remélem minél több vendégről olvashattok majd jövőre, ezzel is közelebb hozva a törzsi és az orientális hastánc közösséget. Gyöngyire nem csak azért esett a választásom, mert jó táncos, de blogján megjelent írásaival is lekötött és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ezen kívül nem tudom hányan tudjátok, hogy európa bajnoki ezüst érmes nanbudos. Inspiráló személyiségnek tartom őt, fogadjátok szeretettel a vele készült interjút! Köszönöm szépen mégegyszer, hogy nyitott voltál a kérdéseimre! Mesélj kicsit magadról kérlek, mióta hastáncolsz, hogyan kezdted? 2008 februárjában mentem el az első hastánc órámra Mahastihoz. Szerelem volt első látásra, hallásra, érzésre. Én már akkor tudtam, hogy ezt kell csináljam. Egyből elkezdtem gyakorolni a házi feladatokat, amiket az órákon kaptunk, meg mindenféle gyakorlatokat találtam ki magamnak otthonra. Egyébként -és itt egy kis anekdota- anno majdnem törzsizni kezdtem! Történt ugyanis, hogy bejelentkeztem Mahasti kezdő órájára, ami csak 1-2 héttel a jelentkezést követően indult. Én meg annyira izgatott voltam, hogy lekalózkodtam a netről egy Rachel Brice oktató DVD-t (ejnye-bejnye nekem, de ez van). Na, hát az a videó, illetve Rachel mozgásminősége, az egész stílus hangulata teljesen magával ragadott. De végül maradtam a klasszikusnál. Kb. 1,5 évvel az első hastánc órámat követően elkezdtem Nieto Mercédeszhez is járni. Akkor úgy éreztem, hogy igazán fel kell kötni a gatyót és elkezdtem még többet gyakorolni otthon. Volt azonban egy kisebb szünetem 2010-ben, ugyanis egészen tavaly júliusig a hastánccal párhuzamosan nanbudoztam is (ez egy japán tradicionális harcművészeti forma, 10 évig gyakoroltam) és kicsiny válogatottunkkal a közelgő EB-re készültünk. A hastáncos kihagyás meghozta gyümölcsét, egy európa bajnoki ezüst éremmel tértem haza Párizsból. (a nanbudoról itt olvashatsz, ráadásul a honlapon képeket is találtam Gyöngyiről - szerk.) Azonban a rákövetkező év januárjában a derekam felmondta átmenetileg a szolgálatot, sérvem lett. Pár hónap kényszer pihi volt a harcművészet terén, de addig is táncoltam. Karoztam, óvatosan mozogtam, nem adtam fel. A yumeiho terapeutám szerint egyébként pont, hogy a hastánc mentette meg az egészségemet. A sérv kapcsán rengeteget tanultam a gerincről és azóta nagyon figyelek a tanítványaimnál is arra, hogy a mozdulatokat egészséges mértékben, szögben és tónusban gyakorolják. Nincs semmilyen végzettségem ezzel kapcsolatban ugyan, szóval semmi esetre sem adok direkt tanácsot vagy diagnózist, de már észreveszem, ha valami nem stimmel valakinél. 2017 elején kiléptem a Nimfa Orientális Társulatból és önállóan kezdtem el táncot tanítani. Azóta is viszem az órarendi óráimat, és hamarosan új helyszínen fogom várni a tanítványokat. Kik azok, akik leginkáb inspirálnak, melyik a kedvenc stílusod? A kérdés második felével kezdeném, mert az könnyebb. Ami talán a legközelebb áll hozzám, az a modern orientális stílus. Modern alatt elsősorban nem a zenehasználatot értem, hanem azt, hogy sokféle táncstílusból merít (jazz balett, tangó, kortárs, stb.) úgy a mozdulatok, mint a dinamika és a klisék terén. Imádom a dinamikus, határozott mégis lágy, artikulált mozdulatokat, a forgásokat, nagy, látványos technikákat. A folklór stílusok közül leginkább a saidit kedvelem, bár debkézni is imádok. A törzsi fúzió is inspirál, de még hogy! Tátott száj és libabőr, ha látok egy jó törzsi előadást. Magam is próbálkozgatok törzsivel, elsősorban a saját magam szórakoztatására, és azt tapasztalom, hogy amellett, hogy élményt ad, nagy alázatra és odafigyelésre, valamint precizitásra tanít. A nem hastánc stílusok közül a jazz balett az, ami mindig is lenyűgözött! A tűpontos technikák, a mozdulatok általi kifejezési lehetőségek korlátlan tárháza. Szerintem a nyugati tánckultúra legszebb és legtartalmasabb műfaja. Persze ezek a preferenciák még idővel változhatnak és változni is fognak minden bizonnyal. Ahogy haladok a tanulásban, a megértésben és a megélésben, úgy változik az igényem, hogy éppen milyen eszköztárat milyen módon használjak, és milyen érzéseket táncoljak ki magamból. Az a helyzet, hogy nem nagyon tudok mondani egy vagy akár három favorit táncost. Mostanság annyi sok klasszis hastáncost látok, egyre több videót pakolnak fel a YouTube-ra, illetve a nemzetközi fesztiválokon is egyre több új tehetség mutatkozik be, hogy csak tátom a számat. Megpróbálok kategorizálni: itthoniak közül Nieto Mercédesz, Brebán Katalin, Varga Alexandra, Székely Maya. Külföldi bravúr táncosok közül Darya Mitskevic, Darina Konstantinova (Diva Darina), Mohanned Hawaz, Didem, Guan, David Abraham és Sadie Marquardt - Istennő. Külföldi hiper sztárok közül Randa Kamel, Aziza of Cairo. A régi nagy dívák közül Samia Gamal, Fifi Abdou, Taheya Karioka. És érdekességként, leginkább csak mint "neo-vintage" megnevezéssel tudnám illetni a stílusát, Esmeralda Colabone. Mióta tanítasz? Az első hastánc órámat remegő térdekkel, hadarva és hülyeségeket beszélve valamikor 2012-ben tartottam meg. Azóta már nem remeg a térdem. Számomra a tanítás legalább olyan fontos, mint a fellépés, sőt van olyan, hogy fontosabb. Például, ha egy nagy-nagy projekt van éppen, mint amilyen a tavalyi OrientLove csoport mejancéja volt. A tanítás azért is fontos számomra, mert arra ösztönöz, hogy a saját képességeimet és megértésemet is tovább fejlesszem. Éppen ezért intenzív és nagyon szadi dolgokkal nyúzom magam otthon, átfolyatom a testemen és amit megtanultam belőle, tovább adom. Emellett a tanítványok folyamatosan tanítanak engem kitartásra, alázatra, szeretetre. 2012 óta rendszeresen tanítok órarendi keretek között és workshop rendszerben is. Lekötelez a sok-sok kedves és pozitív visszajelzés, amit kapok és arra ösztönöz, hogy még jobban és még többet adhassak az óráimon, akár csoportról, akár magán alkalmakról van szó. Hogyan indult a hastáncos blogod? Némiképp félősen azt hiszem. Mindig szerettem kinyitni a pofázmányomat, aki ismer, tudja, hogy van véleményem és nem is rejtem véka alá. Sőt, aki nagyon régóta ismer, az láthatta is, hogy azért ezek a megnyilvánulások igencsak sokat finomodtak. És egyszer csak megszületett bennem az igény, hogy a gondolataimat összeszedve, összeírva közöljem a nagyérdeművel. Erre válaszul kaptam is egy írás tanfolyamot, ahol Bihari Viku vezetett be minket az írás rejtelmeibe. Volt ott minden, sírás és nevetés, baromi hasznos tippek és sok-sok támogatás. 2017. februárjában be is röccintettem a blogom motorját, felpattantam rá és azóta is száguldok, csinálom. Van nálam mindenféle írás: spontán marhulás, őszinteség, bicskanyitogató mondatok, keményen odavágott és szeretetteljes szavak. Igyekszem a hastáncról egy reális és szerethető képet festeni, feldobni pár labdát, amit mindenki kénye-kedve szerint csaphat le és elgondolkodhat a megfogalmazott kérdéseken. Bár most volt egy kisebb kihagyás a sok munka meg egyéb teendők miatt, de továbbra is folytatni fogom. 2018-ban lesznek meglepi tartalmak, csak győzzétek kivárni. (Ha nem ismernéd Gyöngyi írásait, akkor ajánlom szeretettel a blog látogatását: hastanclazan.cafeblog.hu -szerk.) Mit gondolsz klasszikus hastáncosként a törzsi hastáncról? Milyennek látod “külsősként”? Nekem a törzsi olyan, mint Alíznak a nyúl ürege. Becsusszanok és egy teljesen más univerzumban találom magam. Ami, bár mozgásilag nekem még idegen, és úgy érzem benne magam, mint egy kis csimpánz, aki táncot imitál, de az érzés közben utánozhatatlan. Úgy látom az egyes táncstílusokat, mint a mágnest és a köré szórt fémreszeléket. Mindegyik stílus a bevonzza az attitűdben, életfelfogásban kompatibilis embereket és mindegyiknek teljesen egyedi a mintázata. Nemcsak a mozgás miatt, szubkulturálisan és az egymással való kapcsolataikban is megmutatkoznak a különbségek. A törzsi hastánc nekem mágikus, magával ragadó. Nem találni két egyforma törzsi táncost, színes kaleidoszkóp és nagyon kíváncsian várom, hova fog még fejlődni.
0 Comments
Leave a Reply. |