Téglás Krisztire még klasszikus korából emlékszem. Csak képeken láttam, nem ismertük egymást, de amikor néhány évvel később élőben láttam fúziót táncolni, úgy tűnt ismeretlenül is, Ő bizony megtalálta az útját. Mostanra elmondhatjuk, hogy a törzsi közösség igen meghatározó táncosa és tanára. Stílusa egyedi és kiforrott. A magazin felkérésére Domán Karolina készített interjút Krisztivel. Ezúton köszönöm szépen mindkettőtöknek! Múlt hétfőn Téglás Krisztával a Krak’n Town nevű steampunk kávézóban ültem le beszélgetni egy kávé és tea mellé. A hely sajátos kisugárzása és a meleg italok mellett egy érdekes és nagyon jó hangulatú beszélgetés jött létre. Fogadjátok szeretettel! Az első kérdésem az, hogy miután már régóta aktív tagja vagy a törzsi közösségnek, mi az, ami a törzsi fúzió felé vezetett, vagy hogyan kerültél közel ehhez a stílushoz? Mit jelent ez számodra? Ha jól emlékszem már négy éve foglalkoztam klasszikus hastánccal, amikor találkoztam a stílussal Amiránál, egy videó vetítős összejövetelen. Sok sok stílust képviselő hastáncos mellett egyszer csak megjelent Rachel Brice. Számomra teljesen érthetetlen volt! A klasszikus hastáncról tudni kell, hogy nagyon intenzív mind mozdulatvilágában, így zenei világa is felfokozott. Abból az állapotból meglátni egy fúziót nagyon furcsa volt. Rachel Brice egy korai időszakát többnyire a furcsa elektronikus zene és a nagyon minimális, mégis erőteljesen izolált, kígyózó mozdulatok jellemezték. Akkor látva ezt, nem is tudtam hastáncnak nevezni. A későbbiekben viszont mégsem tudtam elengedni ezt a dolgot, meg akartam érteni, így elkezdtem alaposabban utánajárni a témának. Ennek egyik oka az volt, hogy nagyon sokszor mondták, hogy nincs vége a mozdulataimnak, nem válnak el élesen egymástól. Ahogy néztem a videókat, egyre közelebb éreztem magam a fúzióhoz. Arra gondoltam, lehet, hogy nem jó helyen vagyok, és nem azt csinálom, amit csinálnom kell. Mindig is vonzottak a furcsa, misztikus témák, ez pedig akkoriban itthon valóban az volt. Próbáltam megérteni, hogy hol kezdődik és hol ér véget, de ezt szinte képtelenség meghatározni a fúzión belül, annyi lehetőség rejlik benne. Eleinte Rachel Brice, Sharon Kihara, Zoe Jakes hatottak rám, majd csatlakozott hozzá Samantha Emanuel és Kami Liddle is. Ez 2007-2008 tájékára tehető, akkoriban nem volt tudomásom róla, hogy bárki is tanított volna Budapesten fúziót, így törzsis ITS órákon és fúziós oktatóvideók segítségével sajátítottam el az alapokat. Ezek után jutottam el Joós Judithoz, majd Virág Judithoz, aki akkor még törzsi stílusban táncolt. A klasszikus hastánc technika nagyon jónak bizonyult, ennek segítségével könnyebben ráéreztem az izolációkra. Számomra a fúzió még mindig az el nem mesélt történetek sokaságát és lehetőségeit jelenti, az önkifejezés olyan eszköze, amely igazán nőies, lehet egyszerre misztikus és erőteljes. A különböző táncstílusok beépítésével pedig valóban könnyebben kifejezhető az, amit meg szeretnénk magunkból mutatni. A kosztümöknek, zenének és a fantáziának gyakorlatilag semmi sem szab határt, ez egy igazi szárnyalás. Ebben a műfajban gyakorlatilag bármi elfogadott, a tetoválások, a felnyírt, vagy teljesen raszta haj, ezek mellett pedig ugyanúgy szerepet kaphat a csillámporos, flitteres „glam” megjelenés is, tényleg mindenki megtalálhatja benne önmagát. Alkalmanként használsz legyezőfátylat. Ez a klasszikus múlt hozadéka? Igazából nem is, meg talán igen is. A fátyoltechnikát, mint olyan, már ismertem, de legyezőfátylat azelőtt még sosem használtam, nem is nagyon láttam. Az első koreót nagyon rövid idő alatt csináltam meg, minden jött magától, úgyhogy kicsit azt mondanám, hogy megfogtam és ilyen lett. A táncod sokszor drámai és gyakran viselsz sötét, vagy fekete kosztümöket, mégsem gondolom azt, hogy a dark vagy gothfusion táncos lennél. Van esetleg valami kötődésed a műfajhoz? Abszolút van kötődésem a dark stílushoz! Azt nem mondanám, hogy innen indultam, de az érzésvilágot tekintve ez is egy forrás. Amikor elkezdtem fúziózni, eléggé érdekes időszakot éltem meg. Nagyon fura álmaim voltak, némelyik látomásszerű volt. Megálmodtam dolgokat, amelyek később megtörténtek. Ezeket sokszor kísérték nagyon rossz érzések, amiket próbáltam kitáncolni magamból. Azért is inspirált már akkor is nagyon a fúzió, mert meg lehet benne találni azt, amely az ember aktuális hangulatát képviseli. Ha pedig nem talál ilyet, akkor csinál magának és már létezik is! Az eszköztár adott, onnantól a fantázia segítségével bármit létre lehet hozni. Az alternatív, darkosabb vonal a mai napig közel áll hozzám, gyakran lépek fel a Watch My Dying extrém metál zenekarral. A stílusokat illetően viszont nem szeretem magam beskatulyázni sehová sem, mert ez önkifejezés – én legalább is ennek használom – így nem lehet mindig ugyanolyan. Ahogyan a hangulatom változik, az érdeklődési köröm is követi ezt. Vannak dolgok, amelyek néha visszatérnek, néha csak félig térnek vissza, néha pedig teljesen elhagyok dolgokat. Amikről most úgy gondolom, hogy elhagytam, de ettől még lehet, hogy később mégis csak visszatérnek. Szabadtéri előadásokon poival vagy tüzes fejdíszben láthatunk. Hogyan kerültél közel a tűzhöz? Őszintén, a poi pont nem tartozik a kedvenc eszközeim közé. Viosz Detti révén találkoztam a tüzezéssel, először őt érintette meg ez az oldal. Később bekerültünk egy újcirkusz vonulatot képviselő undergroundabb társulatba, akik zsonglőrködtek és tüzeztek is, általuk jutottunk ki Ozorára, ahol megnyílt a világ. Egészen addig ezeket a dolgokat nem figyeltem annyira, túlzottan nem érdekelt. Viszont Ozora után egyre jobban elkezdett érdekelni. Újabb fejlődési lehetőséget láttam benne, hogy hogyan is lehet megtanulni a táncot fuzionálni egy olyan eszközzel, aminek teljesen más a karaktere, hiszen sokszor pont a karjátékot fogja le az eszköz, ami ennek a stílusnak a legnagyobb erőssége. Ott van a tűz, amivel nem mindegy, hogy bánunk, mert meg lehet sérülni és ott vannak a trükkök amelyeket „illik” megcsinálni, kihívás volt és az, a mai napig! Gondolom, megvan a maga formavilága ennek a stílusnak. Itt is megvannak azok az elemek, amelyeket érdemes bele rakni, és amik nem maradhatnak ki. Ezt összehozni a tánccal nem lehetett egyszerű. Nem volt az. Először nem éreztem rá a lényegére, mert amikor az ember teljesen más dolgot szeretne belevinni a megszokottba, akkor az agya mintha kicsit leállna. Olyan, mint amikor az ember áll a tükör előtt és sem a régi, sem az új nem jön ki belőle, ellenben a szoba aurája tele van kérdőjelekkel. Na, ez nem túl szívderítő élmény, mondjuk úgy. Aztán sok-sok ilyen alkalom után egyszer csak megtörtént, mintha átállt volna az agyam (egyébként a klasszikusból fúzióba váltás is ilyen volt). A tűznél is fontos, sőt, a sérülések kockázata miatt még fontosabb, hogy tisztában legyünk a fúzió mindkét ágával. Ismerni kell a lényegét (bár, talán ez is egy olyan dolog, amit igazán sosem lehet megismerni, csak életünk végéig tanulni), a biztonsági előkészületeket, az eszköz működését, a tűz égésének stádiumait és egyéb befolyásoló tényezőket, valamint ismerni kell a táncot, a saját mozdulatainkat és utána tudjuk a kettőt összerakni. Amikor az ember hiphoppal fúziónál, vagy kortárs tánccal, fontos, hogy meglegyenek azok a jegyek is, amelyet ők használnak. Az, hogy ki milyen mélységben építi bele ezeket az előadásaiba, csak az egyénen múlik, viszont jó dolog képezni magunkat. Milyen szempont alapján választottál magadnak tűz-eszközt? Milyen széles a skála? Mindet használod, amelyeket általában szoktak, vagy van, ami a te eszközöd? Először a kéztűz volt, amivel találkoztam, később jött a legyező. Számomra nagyon kedves kis eszköz, de a zsonglőrök által nem túl nagyra tartott, így még inkább kihívás volt vele olyat csinálni, ami máshogy közelíti meg a játékot, mint ahogyan ők szokták. Természetesen a zsonglőrök világa és előadásmódja is ezerarcú, mégis úgy látom, hogy őket nem minden esetben jellemzi az a fajta mozgás, ami egy táncost, mert a manipulációs trükkök többsége attól szép, hogy statikus, így okkal nem mozognak. Viszont amikor ezt mégis megteszik és akrobatikus, vagy táncos elemeket is beletesznek, az a számomra igazán lenyűgöző. Viszonylag sok eszközt használok, a többségüket kezdőbb szinten, mint a poi, szárny, hulahoop, swing, kard, de a kontaktbotot pl. még nem, azt is szeretném egyszer megtanulni. Bemutatnád a kontakt-botot? Farkas Linda egyik fő eszköze volt ez, ő sajnos már nincs köztünk, gyönyörű dolgokat művelt vele. A kontaktbot, egy hosszú, bot, amelynek két végén vannak az égőfejek, többnyire nem szokás ráfogni, különböző utakat bejárva halad végig az ember testén. Az egyik legnehezebb eszköz, nem is nagyon lehet elmondani, látni kell. Nagyon szép, letisztult a technikád. Milyen gyakorlási, fejlesztési módokat használsz? A raqs sharki technikám volt nagyon erősen megalapozott, ezt vittem tovább a fúzióba. A legtöbb minden, amit tudok, innen származik, a rázás technikák, sőt, a teátrális és légies stílus hatásai is. Több tanárnál is megfordultam, ennek a tudásnak a mai napig nagy hasznát veszem, kincsként őrzöm. Az izolációkat és karokat nagyon sokáig gyakoroltam tükör előtt, pontról-pontra próbáltam leutánozni (amikor még nem voltak itthon fúziós oktatók), majd beépíteni a mozdulattáramba. Később már külföldi táncosok workshopjain is részt vettem, itthon és máshol is egyaránt. Melyek voltak a törzsi fúziós fejlődésed állomásai? Ki az, aki leginkább inspirál?
A legelső workshopot, amin részt vettem Kaeshi és Anasma (a Bellyqueenből) tartották közösen. Több szempontból is nagyon jó volt, mert egészen eddig nem volt visszaigazolás arról, hogy jó-e az, amit csinálok. Itt a workshop végén, amikor előadtuk a koreót, amiben ha jól emlékszem volt improvizatív rész is, felhívtak magukhoz táncolni a színpadra, külön megdicsérve, hogy milyen jól csinálom. Nagyon zavarban voltam és boldog is, itt kerültek bennem a helyére a dolgok, megerősítést kaptam, hogy jó úton haladok. A másik ilyen nagy momentum az volt, amikor az egyik gálán Samantha Emanuel mellett álltam, aki látta a szólómat, majd egyszer csak oldalba bökött és hüvelykujját feltartva mutatta, hogy tetszett neki. Hasonló inspiráció volt Kami Liddle, akinél rácsodálkozva vettem észre, hogy mindketten majdnem ugyanazokat a kombinációkat használjuk tanításhoz, amik erősen jazz-tánc orientáltak (a jazzes betekintéseimet Rembeczki Esztinek köszönhetem). A pózok, kiállások és forgások mind olyanok voltak, mintha „nekem” írták volna őket, minden percét élveztem a workshopnak. Aki számomra a legnagyobb inspiráció, Illan Riviere. Mindig tud újat mutatni, mindig nagyon benne van abban, amit csinál, tökéletesen megéli minden momentumát a színpadi jelenlétnek és látszik, a mai napig folyamatosan fejleszti magát. Számomra Ő „A Fúzió”, mert benne testesül meg minden tánc egyszerre, profi színvonalon művelve mindezt. Hol oktatsz? Hol láthatunk legközelebb? Új helyre költöznek az óráim, februártól keddenként a Szentkirályi utcában fogok tanítani. A Sir Lancelot Étteremben szoktam heti rendszerességgel tüzezni, de tavasszal biztos vagyok benne, hogy több helyen is találkozhattok velem/velünk. Ha szeretnétek további infókat, akkor a facebook oldalamat udjátok követni.
0 Comments
Leave a Reply. |